Csapatunk

Ambakaj képe

Csapatunk a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből és érdeklődési körökből verbuválódott gárda, akiket összetart a történelem és a magyar vívó hagyományok szeretete.

Bármennyire elüto háttérrel rendelkezzünk is, mindnyájunkat közös cél hajt.
Az első világháborúban, a lövészárkokban elszaporodó ismétlőpuskák és géppuskák kereszttüzében a huszárokkal együtt elvesztek több száz éves harci hagyományaink is. Ezeket kívánjuk mi összegyűjteni, rendszerezni, és minél szélesebb körben elterjeszteni.

IPA családinap és főzőverseny

Ambakaj képe

A tavaly is megrendezett IPA családi napon és főzőversenyen való részvételünk sikeresnek mondható. Az idei rendezvényre a rendezőktől megkaptuk a felkérést melynek természetesen eleget teszünk. Az idei bemutató helyszíne viszont már nem a Vágóhíd utcai sportcentrum lesz, hanem egy ennél nívósabb helyszín. A rendezvény is sokkal nagyobb szabású lesz mint az tavaly volt. Az idei helyszín a Szent István Egyetem támogatásával, az Egyetem Kollégium B épülete és a kijelölt park rész. A rendezvény is új nevet kapott és immáron

PÜNKÖSD KIRÁLYÁNAK SZAKÁCSA FŐZŐ-CUKRÁSZA SÜTEMÉNY SÜTŐVERSENY

néven kerül megrendezésre.

Színjáték

Ambakaj képe

Három mesterünk vett részt kaszkadőrként a Művészetek Palotájában bemutatott Trisztán és Izolda című Wagner darabban. Neves színművészek mellett az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy Pintér "Oroszlán" Tamásnak köszönhetően szerepelhettünk ebben a neves színműben.  A darabot Szemerédy Alexandra és Parditka Magdolna rendezte, valamint a díszlet és jelmeztervezői is egyben ők voltak. A Fischer Ádám dirigálta Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara mellett neves külföldi szólisták mellett léphettünk színpadra. Mindemellett a Magyar sportélet kiemelkedő vívóitól vehettünk leckéket.

Kiknek Ősi Tűz vezeti kardját...

Ambakaj képe

Az Ősi Tűz Történelmi Vívó Egyesület és Magyar Szablyavívó Szövetség célja a szablyavívást visszahozni a köztudatba, mint eredeti, magyar harcművészetet. A következőkben László Balázs, az Ősi Tűz Történelmi Vívóegyesület alelnöke és a Magyar Szablyavívó Szövetség elnökségi tagja mutatja be egyesületét.

Edzőink 1996-ban kezdtek el szablyavívással foglalkozni.
Kezdetben csupán kísérleti régészeti szinten foglalkoztunk a szablyával, mint fegyverrel. Az idő múlásával azonban megfogalmazódott az igény, hogy harcművészeti szinten folytassuk a vívás gyakorlását.

IP Location Tracking
Bejelentkezés
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.
QR Kódunk

qr code

 

Kompatibilis mobiltelefonnal olvasható kód.

Events
« január 2012 »
hkszecspszov
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
Üdvözlünk Vándor:
38.107.179.227
38.107.179.227

A Tűz Táncosa

Tüzes táncát járja, kitörve porozva,
Gyúlnak női szívek, vágytól csorogva,
Karjának izma, hullámként szépen rándul,
Talpa dobbanása, éledve lángcsóvákat árul.
Erős teste tűznyelvként, vibrálva lengedez,
Mozdulata, tekintete, hívóan hozzám cseng.

Felkért lángoló táncra azon az éjen,
Szívem lélekparázsból felgyulladva égett.
Keringve ölelve, lélekben az égbe szálltunk,
Hisz sóhajtva, álmodva, egymásra vártunk.
Éhes szemek, fájva, sértődve minket néznek,
Táncunk korbácsütés lelkük kihalt tüzének.

De jött a hajnal, a másnap, egy másik éjjel,
Táncát hevesen ajánlva más szívnek ígérte!
Arccal porba hullva fekszem, szégyenkezve,
Perzselt szívem féltékenyen, törve vérezve?
Tüzét pecsétként, lényembe mélyen véste,
Pernyeselymek szálltak belőlem széjjel?

Bosszút állnék, haragot hevesen szítanék,
De íly magasra törve, senkivel nem lángolnék.
Fájó bélyegét hordozom, vadult éji mulatságnak,
De erejével feltöltve, büszkén indulok új világnak.

Táncol a kard

Táncol a kard kezében,
Vígan suhan, nevetve pörög,
Táncol a kard kezében,
Csillannak fémesen írt körök,
Ereje fellendül a légben,
Lépést zár hátra, előre megnyit,
Fegyver villan a kezében.
Mutatványa szívekben tüzet nyit.
Táncol a kard kezében,
Kecsesen mozog karja, válla,
Táncol a kard kezében,
Mozgása versenytánc lendület,
Táncol a kard kezében,
Arca mosolyog felderülve.

De vége a táncnak, feszül a kard,
Kört ír a Földre, Ő belül marad,
Az arc komorrá vál, erőt rejt a test
Fenyegetve támad táncoló fegyvere.